Magyar história ZS

 2009.02.11. 13:54

Alig telt el három nap Marian Cozma tragédiája óta, de ez pont elég volt arra, hogy a mély megdöbbenést és a gyászt viharos gyorsasággal váltsák fel a magyar hétköznapok. Abban a pillanatban, ahogy a meggyilkolt sportoló koporsóját szállító autó átlépte a magyar-román határt, sokan hallani vélték a játékvezető sípszavát, amely jelezte, hogy a játék megy tovább, újra lehet hülyének lenni. Mint amikor az amerikai középiskolában az óra vége előtt pár perccel a diákok összepakolják a cuccukat, lélegzetvisszafojtva számolják a hátralevő másodperceket, majd amikor megszólal az óra végét jelző csengő, a tananyag közepén tartó tanárt magasról leszarva kirohannak a tanteremből hőbörögni. Úgy tűnik, kis hazánkban is gyorsan visszatalálnak a közélet szereplői a „normál” kerékvágásba.

Itt van például Ferenc, aki megnyálazza a jobb mutatóujját, az ég felé mutat vele, akkurátusan beméri a szél irányát, majd büszkén elkezd azzal szembe pisálni. A végrehajtó hatalom fejeként legfontosabb feladatának azt érzi az országos felháborodást kiváltó eset után, hogy gyorsan beírjon egy osztályfőnöki intőt Zsoltinak, aki már megint csúnyán beszélt. Magyarország legégetőbb problémája szerinte az, hogy az emberek itt káromkodnak. Azok a rosszcsont publicisták meg a rendőrkapitányok különösen sokszor használják például a cigány szót. (A roma emberek ugyan saját kisebbségi önkormányzatukat Országos Cigány Önkormányzatnak nevezik, de akkor biztos én vagyok a csökkent értelmű, és ez olyan, mint amikor Cyrano de Bergerac magát kigúnyolja, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűri el.) Ferenctől még a valamikor rá szavazó állampolgárok is azt várnák, hogy ne a szókincsükkel legyen elfoglalva, hanem azzal, hogy a hidegvérű gyilkosokat tartóztassák le, büntessék meg (de úgy istenigazából!), illetve paraszthajszálnyit javítson úgy en bloc a közbiztonságon. A szél jobban fúj, mint bármikor, de Ferencen ismét úrrá lett a „namajdénazttudom” hangulat, és csak vizel…
Nem kell félteni a többi rumlis kópét sem! Zsolti valójában imádja az intőket, néha provokálja is. Igazából egy pofont szeretne már kapni, mert akkor aztán senki sem vitatkozhatna azzal, hogy az osztályfőnök egy diktátor és alkalmatlan pedagógusnak. Zsolti cimborái eközben szépen lassan rávezetnek minket arra, hogy a tragikus esemény nem más, mint újabb égi jele annak, hogy itt kérem kormányváltás kell. Olyan ez, mint amikor az ősmagyar istenek úgy jelzik az előrehozott választások szükségességét, hogy egy turul háromszor körberepüli a miniszterelnök házát, aztán leszarja az ereszt. Nem vagyok egy nagy politikai stratéga, de szerintem többet érnének el azzal, ha egy Szijjártó Péternél légyszellentésnyivel szimpatikusabb figura kiállna a bántóan rikító narancssárga hátterük elé, elítélné a veszprémi sportolók elleni támadást, kifejezné részvétét Cozma családjának és megígérné, hogy a nem kevés ellenzéki vezetésű önkormányzatban mindent el fognak követni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. Egy szavazót biztos nyernének...
Végül de nem utolsó sorban itt van mindenki kedvenc vesszőparipája, Pejkó, avagy a cigánybűnözés. Ugyan csak egy szó, de rohadt jól lehet rajta lovagolni, ezért mindenki a hátára akar ülni akármennyire túros is. Várom már, hogy Baló György kigúvadt szemmel kérdezzen szociológusokat a szó mély tartalmáról; Benkő Dániel dalt írjon róla; Grétsy László elemezze, hogy miként is kell helyesen leírni; Frei Tamás külföldi magyar dollármilliomosoknál érdeklődjön, hogy náluk létezik-e ilyesmi; az SZDSZ kezdeményezze, hogy egyszer és mindenkorra töröljük a magyar nyelvből; a Jobbik pedig követelje, hogy iniciáléval kerüljön be Révai Nagy Lexikonába. Pazar! Komolyan mondom, én már csak azt nem értem, hogy Győzike miért nem nyilvánult még meg az üggyel kapcsolatban! Kéne még nagyon, hogy a hazai celebek úgy istenigazából rácuppanjanak a témára. Hiányzik, mint a 600 forintos euró…
Valaki magyarázza már meg nekem, hogy miért visz közelebb a probléma gyökeréhez, ha szavakon vitatkozunk és erre a történetre is ráhúzzuk a mindennapos politika unalmas kliséit! Nem tudom, hogy a magyarországi bűnözők hány százaléka roma. Azt se tudom, hogy milyen a politikai beállítottságuk. Csak az tudom, hogy a társadalom nagyobbik része (including me) fosik tőlük. Uraim, EZEN tud/akar valaki segíteni, vagy megint egymással lesznek elfoglalva?
Amíg mi tegnap visszatettük szánkba a szokásos gittet és elkezdtük csámcsogva rágni, addig Marian Cozma édesapja csendesen csak annyit mondott, hogy ha a most kétéves unokája felnő, elviszi Veszprémbe, hogy megtanítsák kézilabdázni… Sajnos a magyar ricsajban ezt nagyon kevesen hallották meg, pedig ez volt a tegnapi nap legfontosabb történése.

Címkék: politika közélet veszprém cozma marian

A bejegyzés trackback címe:

https://bohochal.blog.hu/api/trackback/id/tr11936873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Empty 2009.02.11. 21:28:01

Egyetértek, különösen az utolsó bekezdéssel. Nagyon tisztelem érte, hogy ezt tudta mondani.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.12. 08:48:23

Az ügyben résztvevők közül valóban az édesapa viselkedett egyedül 'emberként'. Fia is valószínüleg ezt tanulta tőle, ezért fájdalmas, hogy az ilyen embereknek kell elmenniük.
A cikkben becézve emlegetettekhez nem kell hozzászólni, tevékenységük, szavaik minősítik őket. És sajnos hazánkat is..