Magyar história ZS

 2009.02.11. 13:54

Alig telt el három nap Marian Cozma tragédiája óta, de ez pont elég volt arra, hogy a mély megdöbbenést és a gyászt viharos gyorsasággal váltsák fel a magyar hétköznapok. Abban a pillanatban, ahogy a meggyilkolt sportoló koporsóját szállító autó átlépte a magyar-román határt, sokan hallani vélték a játékvezető sípszavát, amely jelezte, hogy a játék megy tovább, újra lehet hülyének lenni. Mint amikor az amerikai középiskolában az óra vége előtt pár perccel a diákok összepakolják a cuccukat, lélegzetvisszafojtva számolják a hátralevő másodperceket, majd amikor megszólal az óra végét jelző csengő, a tananyag közepén tartó tanárt magasról leszarva kirohannak a tanteremből hőbörögni. Úgy tűnik, kis hazánkban is gyorsan visszatalálnak a közélet szereplői a „normál” kerékvágásba.

Itt van például Ferenc, aki megnyálazza a jobb mutatóujját, az ég felé mutat vele, akkurátusan beméri a szél irányát, majd büszkén elkezd azzal szembe pisálni. A végrehajtó hatalom fejeként legfontosabb feladatának azt érzi az országos felháborodást kiváltó eset után, hogy gyorsan beírjon egy osztályfőnöki intőt Zsoltinak, aki már megint csúnyán beszélt. Magyarország legégetőbb problémája szerinte az, hogy az emberek itt káromkodnak. Azok a rosszcsont publicisták meg a rendőrkapitányok különösen sokszor használják például a cigány szót. (A roma emberek ugyan saját kisebbségi önkormányzatukat Országos Cigány Önkormányzatnak nevezik, de akkor biztos én vagyok a csökkent értelmű, és ez olyan, mint amikor Cyrano de Bergerac magát kigúnyolja, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűri el.) Ferenctől még a valamikor rá szavazó állampolgárok is azt várnák, hogy ne a szókincsükkel legyen elfoglalva, hanem azzal, hogy a hidegvérű gyilkosokat tartóztassák le, büntessék meg (de úgy istenigazából!), illetve paraszthajszálnyit javítson úgy en bloc a közbiztonságon. A szél jobban fúj, mint bármikor, de Ferencen ismét úrrá lett a „namajdénazttudom” hangulat, és csak vizel…
Nem kell félteni a többi rumlis kópét sem! Zsolti valójában imádja az intőket, néha provokálja is. Igazából egy pofont szeretne már kapni, mert akkor aztán senki sem vitatkozhatna azzal, hogy az osztályfőnök egy diktátor és alkalmatlan pedagógusnak. Zsolti cimborái eközben szépen lassan rávezetnek minket arra, hogy a tragikus esemény nem más, mint újabb égi jele annak, hogy itt kérem kormányváltás kell. Olyan ez, mint amikor az ősmagyar istenek úgy jelzik az előrehozott választások szükségességét, hogy egy turul háromszor körberepüli a miniszterelnök házát, aztán leszarja az ereszt. Nem vagyok egy nagy politikai stratéga, de szerintem többet érnének el azzal, ha egy Szijjártó Péternél légyszellentésnyivel szimpatikusabb figura kiállna a bántóan rikító narancssárga hátterük elé, elítélné a veszprémi sportolók elleni támadást, kifejezné részvétét Cozma családjának és megígérné, hogy a nem kevés ellenzéki vezetésű önkormányzatban mindent el fognak követni, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. Egy szavazót biztos nyernének...
Végül de nem utolsó sorban itt van mindenki kedvenc vesszőparipája, Pejkó, avagy a cigánybűnözés. Ugyan csak egy szó, de rohadt jól lehet rajta lovagolni, ezért mindenki a hátára akar ülni akármennyire túros is. Várom már, hogy Baló György kigúvadt szemmel kérdezzen szociológusokat a szó mély tartalmáról; Benkő Dániel dalt írjon róla; Grétsy László elemezze, hogy miként is kell helyesen leírni; Frei Tamás külföldi magyar dollármilliomosoknál érdeklődjön, hogy náluk létezik-e ilyesmi; az SZDSZ kezdeményezze, hogy egyszer és mindenkorra töröljük a magyar nyelvből; a Jobbik pedig követelje, hogy iniciáléval kerüljön be Révai Nagy Lexikonába. Pazar! Komolyan mondom, én már csak azt nem értem, hogy Győzike miért nem nyilvánult még meg az üggyel kapcsolatban! Kéne még nagyon, hogy a hazai celebek úgy istenigazából rácuppanjanak a témára. Hiányzik, mint a 600 forintos euró…
Valaki magyarázza már meg nekem, hogy miért visz közelebb a probléma gyökeréhez, ha szavakon vitatkozunk és erre a történetre is ráhúzzuk a mindennapos politika unalmas kliséit! Nem tudom, hogy a magyarországi bűnözők hány százaléka roma. Azt se tudom, hogy milyen a politikai beállítottságuk. Csak az tudom, hogy a társadalom nagyobbik része (including me) fosik tőlük. Uraim, EZEN tud/akar valaki segíteni, vagy megint egymással lesznek elfoglalva?
Amíg mi tegnap visszatettük szánkba a szokásos gittet és elkezdtük csámcsogva rágni, addig Marian Cozma édesapja csendesen csak annyit mondott, hogy ha a most kétéves unokája felnő, elviszi Veszprémbe, hogy megtanítsák kézilabdázni… Sajnos a magyar ricsajban ezt nagyon kevesen hallották meg, pedig ez volt a tegnapi nap legfontosabb történése.

Címkék: politika közélet veszprém cozma marian

Mi, sportszerető emberek

 2009.02.10. 02:11

 

Én is csak egy vagyok a sportszerető magyar emberek közül. Az a fajta „szent őrült”, aki újra és újra képes reménykedni a labdarúgó válogatott soros mérkőzése előtt, aki néha maga is látni véli azokat a bizonyos „bíztató jeleket” és aki éhes csecsemő módjára szopja be, hogy a magyar fociban végre „megmozdult valami”. Az a fajta „elmeháborodott”, aki minden egyes világverseny után megfogadja, hogy idegrendszere, párkapcsolata és tévéje épsége érdekében soha többet nem néz női kézilabdát, de fogadalmát az első adandó alkalommal megszegi. Az a fajta javíthatatlan optimista, aki hiszi, hogy Szávay egyszer ismét képes lesz továbbjutni egy harmadrangú teniszverseny első fordulójából; aki tudja, hogy Cseh Laci egyszer letörli az önelégült mosolyt Phelps arcáról; aki alig várja, hogy Talma oktasson a 250-es kategóriában és akinek meggyőződése, hogy hamarosan rettegni fogja a világ a Németh Krisztián – Szalai Ádám ékpárost.
Ez az embertípus példaképeket, kedvenceket, állócsillagokat talál magának a magyar sportban. A folyamat következő lépcsőjeként mi, „sportfertőzött” egyedek már-már családtagnak tekintjük a bálványozott sportolókat, súlyosabb esetben egyenesen azonosulunk velük. A strandon magabiztosnak érezzük magunkat, hisz tudjuk, hogy ereinkben ősi magyar vízilabdás vér folyik. A városligeti műjégpályán elkezdünk vagánykodni, mert mégiscsak „A csoportosok” vagyunk. A nyári vízitúrán büszkén konstatáljuk, hogy mi is részei vagyunk a világ legjobb kajak-kenus nemzetének. Vezetőként Kemény Dénesre, fizikumban Nagy Lacira, játékintelligenciában Kásás Tamásra akarunk hasonlítani. Mindezen szuperképességek birtokában pedig már csak egy – teljesen jogos – kérdésünk marad: miért is ne lehetne Görbicz Anita a mi barátnőnk?
Mi, krónikus sportszeretetben szenvedő emberek a fentiek miatt igencsak érzékenyen reagálunk, ha valaki bántani próbálja a példaképeket és össze próbálja zúzni az állócsillagokat. Személyes támadásként értékeljük.
A száraz tények a következők:
Szombatról vasárnapra virradó éjjel a veszprémi Patrióta Lokál előtt halálra késelték a román válogatott és a magyar bajnok MKB-Veszprém kézilabdacsapatának beállóját, a román nemzetiségű Marian Cozmát. A védelmére igyekvő társai közül a horvát kapust, Ivan Pesicset vesén szúrták, a szerb származású fiatal irányító, Zsarko Sesum súlyos fejsérülést szenvedett.
Mi azonban tudjuk, hogy ennél sokkal több történt. Szombat éjjel ugyanis egy őrült horda betört a sportszerető emberek otthonába és vérengzést rendezett. Biztosan tudom, hogy ez történt, mert vasárnap úgy éreztem, hogy vérzik a szívem és kitéptek belőlem egy darabot. Valami azt súgja, hogy nem voltam egyedül ezzel az érzéssel...
Számunkra, sportszerető emberek számára ugyanis a veszprémi kézilabdacsapat is egy állócsillag a magyar sport egén. Van valami különleges abban a csapatban, amit talán még a Monarchia szebb évei hagytak örökül a királynék városában: mindig tökéletes egységet alkottak a magyar és a külföldi játékosok. Utóbbiak ugyanis nemcsak egy a világ elitjéhez tartozó csapathoz igazoltak, hanem egy olyan városba, ahol új otthonra találtak, ahol befogadták és tisztelték őket. Ez lehet az a varázs, ami miatt világsztárok választották és választják Veszprémet az álomfizetést ajánló német és spanyol csapatok helyett. Mi pedig szívünkbe zárjuk a külföldi sztárokat, mert nélkülük kevesebbek lennénk egy állócsillaggal. Ezt akarják most erőszakkal elvenni tőlünk.
Veszprém város honlapján olvashatók az alábbi sorok:
A történelem so­rán Veszprém és régiója több szempontból is keresztezési és ütközési pont volt a magyar és az európai kultúrában. […] itt ütközött a ke­resztény István és a pogány Kop­pány, itt volt az a kö­zépkori iskola, ahonnan a keresz­tény kultúrát ter­jeszteni kezdték a veszprémvölgyi apácák, itt húzódott az oszmán biro­dalom nyugati és a ke­resztény Euró­pa keleti határa, ide tele­pítettek le német és szláv népe­ket a török hó­doltság után, itt (is) próbálta maga alá gyűrni a keresz­tény és nem­zeti kultúrát a bolseviz­mus – és itt talál­koznak még most is a bakonyi sze­lek a balatoniakkal… Veszprém történe­tében nem ritkák az ütköző ellenté­tek, e törté­nések intenzitását tekint­ve pedig méltán nevezhetnénk régión­kat tör­ténelmi olvasztótégelynek is.” 
Ne csapjuk be egymást! Veszprémben a barbárság ismét rátámadt a civilizált világra. Meggyőződésem, hogy túlvállalták magukat… Vasárnap meg is fogják kapni az első pofont, amikor az MKB-Veszprém csapata Marian Cozma emléke előtt tisztelegve, nagyon mély lélektani gödörből felállva, hihetetlen emberi tartást mutatva meg fogja verni az Ademar Leónt a Bajnokok Ligájában. Mi, sportszerető magyar emberek ezt pontosan tudjuk. Az állócsillagainkat ugyanis soha senki nem veheti el tőlünk!
Marian Cozma, nyugodj békében!

Címkék: sport veszprém kézilabda cozma marian

süti beállítások módosítása